Karácsony beismerte, mindent lekottáztak Magyar Péterékkel? Elemzőt kérdeztünk!
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint „ez az ellenzék ugyanaz az ellenzék, mint amelyik korábban volt, csak most más van a kirakatban”.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint „ez az ellenzék ugyanaz az ellenzék, mint amelyik korábban volt, csak most más van a kirakatban”.
Az Állami Számvevőszék az összes magyar település anyagi helyzetét megvizsgálta, nem maradhatott ki Budapest sem, ahol ezek után már nem maradtak titkok.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője leszögezte: „siralmas Budapest helyzete: nincsen főpolgármester-helyettes, törvénytelenül működik a Fővárosi Közgyűlés, (...) a város visszafejlődött”.
A Fidesz-frakció módosítási javaslata, amely a Drogkutató Intézet szakmai támogatásával készült, a prevenció elsődlegességére hívta fel a figyelmet.
... aki 2019-ben Budapest díszpolgára címmel tüntette ki Demszky Gábort.
Miért nem egyeztetett a főváros másokkal is?
A hülyeség a maga közegében és szigorúan keretek között tartva létezhet, de ha kiszabadul onnan és pláne uralkodóvá válik, tönkre teszi a rendszert.
„Amennyiben nem sikerül feloldani a patthelyzetet” – véli Ferencváros polgármestere.
Fontos, hogy Budapest forgalmas csomópontjainak tisztaságát, rendjét és biztonságát visszaadjuk az itt élőknek és az utazóknak.
Azt csináltuk ma is, amit ígértünk a budapestieknek.
Nem voltak túl közlékenyek Magyar Péter képviselői a budapesti Városházán.
Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom sose állna össze a Rogánnal.
A fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője értékelte a Mandinernek az új önkormányzati ciklus legutóbbi közgyűlését.
Továbbra sem látszik, hogyan lesz stabil vezetése Budapestnek. Főpolgármester-helyettes nincs, Gyurcsány Ferenc régi emberének viszont ismét biztos helye van. A Tisza még mindig nem állt elő Budapest-víziójával.
Most már tudjuk: a szivárványkoalíció - benne a Tisza Párttal – ha tehetné, Budapesten is eltörölné a rezsicsökkentést, és migránsokat telepítene be a fővárosi önkormányzat bérlakásaiba.
„Csak olyan olimpiát tudunk elképzelni, melynek eredményeként Budapest forrásai bővülnek, és nem szűkülnek” – hangsúlyozta a korábbi főpolgármester-jelölt.
A városvezetés azt hangoztatja, hogy a patthelyzet demokratikus, a Fidesz pedig bénázást emleget. Kibírja-e hosszú távon a közgyűlés a zűrzavart, és kinek mi az érdeke?
A Tisza Párt elnökéhez hasonlóan, a párt többi képviselője sem állt szóba a sajtóval a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén.
Baranyi Krisztina szerint „úgy tűnik, mindenki Karácsony Gergely bukására játszik a közgyűlésben”.